csütörtök október 22, 2020

AGV-rendszerek

AGV-rendszereket a BeeWatec-nél BGV-nek hívjuk

BGV, azaz BeeWaTec Guided Vehicles. “Az AGV-rendszerek, éppen mint egy egyéni megoldásaink csőváz segítségével, házon belül készülnek.

Okosan ötvözve – Beszélgetés az FTS-/AGV-FACTS szaklappal

“2010-ben nagyon korán és előrelátóan átvettek egy német AGV-gyártó céget. A termelést áthelyezték Pfullingenbe, ahol ma is található.”

“Az AGV-rendszereink különböző navigációs technológiákkal vannak felszerelve. Előszeretettel használjuk a robotoknál a SLAM (Simultaneous Localization and Mapping) eljárást, hiszen ez szabad mozgást biztosít a nekik a saját környezetükben.”

Jens Walter a menedzsmentben dolgozik és első sorban az automatizálásért felelős. Fontosnak tartja kiemelni, hogy a software-fejlesztéstől kezdve, a gépgyártáson, elektronikán és az alvázszerelésen át egészen az üzembe helyezésig minden házon belül történik.”

“A széles körű gyártási folyamat előnyöket biztosít a beszerzés és a szervíz területén. Ennek köszönhetően nő az AGV felhasználók száma. A legkülönbözőbb iparágakból érkezik hozzánk megkeresés AGV-rendszerek iránt.”

“Mi termék- és rendszermegoldásokat kínáló partnerként látjuk magunkat. Az AGV-rendszerek akár önálló termékként vagy termék- és rendszermegoldás részeként érhetők el, kiegészítve további termékekkel a portfóliónkból. Például a gravitációs átadó állomásaink, melyek a már sokat bizonyított csőváz rendszerünkből készül. Célja, hogy az átadást a munkaállomások és az AGV-k között automatizálja.”

Jens Walter beszélgetett az FTS-/AGV-FACTS szaklappal

AGV-rendszerek töltőrendszerrel kombinálva?

A BeeWaTec cégcsoport már egy ideje Co-Bot megoldásokon dolgozik. Tehát olyan AGV-ken, amelyek beépített,  a dolgozókkal együttműködő robotkarral rendelkeznek. Esetleges AGV-Start-Upokba való bevásárlást/felvásárlást nem látja Jens Water célravezetőnek, mivel hogy a saját termékkínálatunk minden eddigi ügyféligényt ki tudott szolgálni.

2018 óta partnerei vagyunk a japán Daihen cégnek,  amely többek között induktív töltőrendszereket kínál. Ezáltal az európai térség kiszolgálását, az értékesítést, az ügyfélszolgálatot és a szervízt átveszi a BeeWaTec. Ezek a rendszerek megfelelnek az AGV akkumulátorok érintésmentes töltéséhez, targoncákhoz és még sok más mobil üzemen belüli munkaeszközhöz.

Szeretne többet megtudni az AGV-rendszerekről?

A teljes cikket az FTS-/AGV-FACTS interjújáról elolvashatják itt: Beszélgetés az FTS-/AGV-FACTS szaklappal

Vagy letöltheti PDF-ként, hogy később is kéznél legyen  Herunterladen

Quelle: www.ftsagv.comGespräch mit FTS-/AGV-FACTS

csütörtök október 1, 2020

Partner az InnoPORT – Reutlingennél

A 2020. október 1-jei sajtótájékoztatóval elstartol egy nagyszerű projekt, az InnoPORT!

Örülünk, hogy részesei lehetünk, és ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki dolgozott és fog dolgozni a projekten!


Mi is pontosan az InnoPORT?

YouTube

Mit dem Laden des Videos akzeptieren Sie die Datenschutzerklärung von YouTube.
Mehr erfahren

Video laden


“Az INNOPORT az új üzleti modellek, az innovatív termékek és szolgáltatások magja, és a Reutlingenben és környékén működő vállalatok és induló vállalkozások számára elérhető innovációk infrastruktúrájaként.”

https://innoport-reutlingen.de/der-innoport/
BeeWaTec -Partner az INNOPORT-nál
BeeWaTec -Partner az INNOPORT-nál
BeeWaTec -Partner az INNOPORT-nál

További információ az InnoPORT-ról:

kedd április 7, 2020

LogiMAT virtuálisan 2020-ban

Rendszermegoldások egy agilis termelésért

Olvassa el a “Technischen Logistik” újságban megjelent német nyelvű cikkünket. Tudjon meg többet a BeeWaTec AMR és FTS robotjairól, valamint a BEECharge-ről.

szerda március 11, 2020

Együttműködés az incubed IT-val

Együttműködés az incubed IT-val

A BeeWaTec csoport és az incubedIT együttműködése elkezdődött.

Az incubed IT az oszták piacvezető cégek közé tartozik, melyek az autonóm, vezető nélküli szállítórendszerekhez készítenek software-eket és szoros együttműködésben a BeeWaTec csoporttal komplett rendszermegoldásokat kínál.

A BeeWaTec vezető nélküli szállítórendszereket (AGV) állít elő, melyekkel Ön dinamikus és rugalmas megoldásokat realizálhat az intralogisztikája (termelő- és disztribúciós logisztika) optimalizálásához.

Jens Walter (BeeWaTec) és Michael Reip (incubed IT)

Flexibilis moduláris rendszerek flexibilis navigációs megoldásokat kívánnak.

Ebből kifolyólag fejlődik a BeeWaTec csoport folyamatosan, hogy lehetővé tegyék az ügyfeleinek azt a fajta rugalmasságot, melyre az intralogisztikájuknak és a termelésüknek szüksége van. Az incubedIT-vel közreműködve bővíti a BeeWaTec a már meglévő navigációs termékpalettáját egy autonóm és vezető nélküli navigációs megoldás érdekében.

Ezen új együttműködés keretein belül mindkét vállalat hosszútávú közös munkájáról van szó. Az incubedIT és a BeeWaTec csoport együtt hatékony megoldásokkal szolgálnak az intralogisztikája automatizált áruszállítása számára.

csütörtök március 5, 2020

LogiMAT 2020 LEMONDVA

Hivatalos rendelkezés miatt a LogiMAT 2020 törlésre került.

„Sajnálatos dolog ez, mivel a LogiMAT Stuttgart kiemelkedő jelentőségű a globális intralogisztikai ipar számára. A LogiMAT 2020 külső, előre nem látható körülmények miatt történő lemondása a 18 éves történetében még nem fordult elő.”

https://www.logimat-messe.de – 04.03.2020 – Sajtóinformáció: LogiMAT 2020 lemondva

hétfő október 14, 2019

Beszámoló a MOTEK 2019-ről – ONLINE

Elektromosan vezetőképes? A BeeWaTec-nek nem probléma!

Az idei MOTEK-re 2019. október 07 és 10 között került sor. Megtalálhatóak voltunk a 3. csarnokban, a 3206-os standon. Az idei kiállítás az “elektromos vezetőképesség” jegyében telt.

MOTEK_2019 BeeWaTec AG
A BeeWaTec csapat egy része

Bemutattunk ügyfeleinknek egy szerelősort, amely ∅28 mm-es SUS cső és alumínium profil kombinációjából készült, ráadásul villamosan vezetőképes kivitelben. Ez a szerelősor egy görgős szállítópálya és a különféle tárolódobozok használatát mutatja be, amelyek ideálisak a sima anyagáramláshoz.

Széles fesztávolságú polcunkkal mutattunk egy példát, mint standard polcot, amely műanyag bevonatos acélcsőből és alumínium kettős csőből készült, fekete csatlakozókkal, görgősínekkel, oldalvezetőkkel és hat kerékkel. A polc optimálisan használható az összeszerelés során, és támogatja az alkalmazottak mindennapi munkáját.

Ezenkívül bemutattunk egy alumínium csövünkből épített munkaállomást asztallappal, monitortartóval, világítással, két kis csőgörgős sínnel és két bemarással a különböző bilincseknek. Az egész lábakon állt.

Különböző építményeink is voltak, amelyekben az elektromosan vezető alumínium négyszögprofilunkat használták fel.

A MOTEK 2020-ban október 5. és 8. között kerül megrendezésre.

Szeretettel várjuk Önöket újra!